Minap írtam egy őszinte de nem túl szívderítő bejegyzést. Most kiegészíteném azzal, hogy szerintem van egy másik típusú öngyilkosság is. Arra gondolok, hogy vannak betegségek és élethelyzetek, amiket ha nem veszünk komolyan, szintén erre a sorsra juthatunk.
De ne rohanjunk enyire előre. Én nem az elhízásról vagy a magas vérnyomásról szeretnék írni, hanem egy hasonlóan alattomos betegségről, a diabéteszről. Hogy egészen pontos legyek, az időskori vagy kettes típusú cukorbetegségről. Kialakulása elég összetett, nem lehet egy konkrét okra levezetni. Általában stresszes életmód, nem megfelelő táplálkozás (időben, menyiségben és összetételben), fokozott cukorbevitel és esetleg genetikai hajlandóság is közrejátszik. Meg még sok minden más is lehetséges.
Cukorbetegségnek azt az állapotot hívjuk (én hívom így), amikor a vércukor beavatkozás nélkül állandóan vagy időnként olyan magas szinten van, hogy már a vizeletben is megjelenik. Ez pedig meglehetősen káros a szervezetre nézve.
A szakaszos táplálkozás miatt a vércukor szintje erősen ingadozik, vagyis ingadozna, ha a szervezet nem tartaná megfelelő határok között. Egszészséges emberben a vércukor 4-10 egység (mmol/l) között mozog. Akkor is ennyi, ha nem ettünk 6 órája, és akkor is ennyi, ha épp egy nagy tortát tettünk magunkévá. Ha jól működik a rendszer, akkor a májban azonnal kiszűrődik a többlet cukor, amit később a szervezetnek visszajuttat, így tartva a megjelölt keretek között a cukorszintet. Óriási kiegyenlítő hatása van, és más is segíti a működését. Cukrot vesznek fel az izomsejtek is, ott is van raktár, illetve kizárólag cukorral "táplálkozik" az idegsejt és a vérsejt. Namost ennek a háromnak kell egy viszonylag állandó szint. Ha a szint alacsonyabb lenne, a sejtek éheznének, ha magasabb lenne, akkor sem tudnának több cukrot felvenni, így a relatíve fölösleges cukor a vér ozmózisát megbolygatva okozna gondot. Ezt elkerülendő a vese 12 egység felett a cukrot kiszűri a vérből. Ez jelentős veszteség a szervezetnek, mert fel nem használt energia jut a szabadba, a hozzá kapcsolódó folyadékveszteségről és egyéb visszacsatolásokról nem is beszélve.
Eljutottunk oda, hogy honnan lehet felismerni a cukorbetegséget: vér és vizeletvizsgálattal elég egyszerűen, otthoni diagnózisra pedig a sok sűrű és ragadós vizelet valamint a sokat eszik mégis éhes és még talán fogy is tünetek a megfelelők. Előrehaladottabb állapotban állandó szomjúság, acetonos lehellet, fáradtság, veseelégtelenség, vizenyős test de főleg arc, látásromlás, lassabb sebgyógyulás a jellemző, és még fokozhatnám.
Namost ha ezt a betegséget nem vesszük komolyan, annak jelentős következményei lehetnek. A fent már említett veseelégtelenség csak a kezdet. A jelentősen romló látás és a lassabb sebgyógyulás a következő lépés. Ez utóbbi olyannyira eldurvulhat, hogy egy egyszerű cipőkidörzsölődés is üszkösödhet. Üszök ellen pedig már csak a sebészolló illetve sebészfűrész a hatásos.
Egyik ismerősömnél sok éve diagnosztizálták, hogy cukorbeteg. Persze nem az elején derült ki, így kb 2 hetet kellett kórházban töltenie, hogy gyógyszerekkel beállítsák a cukrát olyan szintre, hogy nyugodt lélekkel hazaengedhessék. Ezek után hosszú éveken keresztül nem járt kontrollra, mert mindig volt olyan haverja, aki felírta neki a gyógyszert, illetve nem mert menni, nehogy megint bent fogják egy-két hétre. Ez alaptalan félelem volt, hagyjuk. Ezen kívül sem étkezésileg, sem életmódban nem vette komolyan a betegségét. Hogy szemezgessek, sok alkohol és sok tészta, kevés mozgás és kevés zöldség, és semmi egyéb javító szándék. Nem sokan tették szóvá, azokat is elhajtotta, mondván, tudja ő mit csinál. A család "tevékenységét" azért nem említem, mert szerintem nem volt sokminden amit tettek érte. Ez így ment éveken keresztül, míg a tényleges történet kezdetén már elég nehezen látott, nehezen mozgott, sokat vizelt, és érelzáródásai lettek a lábában.
Aztán egy hónap alatt sok minden hirtelen megváltozott. Egyrészt az aktuális haver az akkoriban sokat bírált új receptírási szabályok miatt már nem írhatta fel a gyógyszert, másrészt a lába is fájt meg volt rajta valami sötét folt. Így hát az illető szépen elment a háziorvoshoz, aki (miután magához tért a sokk után) azon nyomban be is utalta egy kórházba. Mindössze egy hónapig kellett bent feküdni... Ezalatt beállították a cukrot, megállapítottak pár elzáródott viszeret és rámutattak, hogy ez bizony üszök.
Az egy hónap leteltével műthető állapotba került a viszér. Ja, mert magas cukorral nem lehet műteni, ugye, a sebgyógyulás miatt. Szóval megműtötték a viszeres lábat. Persze nem ott, ahol az egy hónapot eltöltötte, mert ott nem vállalták (!!!), mert még rizikós, hanem egy másik haver egy másik városban megcsinálta. És ekkor szabadult el a pokol. Mert bár a vérkeringés úgy-ahogy helyreállt, az üszök is életre kelt. A viszérműtét után kevesebb mint egy hónappal egy erre szakosodott Budapest melletti intézményben levágták az egyik lábát, térdből. Egy év sem kellett, lement a másik láb is, de az már combból, illetve az első csonkot is feljebb helyezték az orvosok. Úgyhogy most van egy tolókocsi. És nincs autó, nincs munka, nincs mozgás, nincs semmi. Maradt az ital és a rágcsa, a várható következményeket azt hiszem nem kell ecsetelnem.
Másik ismerősömnek először csak a kislábujja látta kárát, aztán a lába fokozatosan 20 centinként. Az illető már nem él.
Tanulság? Van! Ha bárkinél megállapítják, hogy cukorbeteg (vagy túlsúlyos, magas vérnyomású, stb), el kell gondolkozni. Fel kell tenni a kérdést: szeretnék még élni és a családommal lenni, vagy megvárom míg képletesen vagy valóságosan, de feldarabolnak. Nem szabad félni, orvoshoz kell menni, félévente kontroll, vér és vizletvizsgálat, enyhe önmegtartóztatás és életmódváltás. Ennyi kellett volna itt is. Azt hiszem, nem nagy ár az életért cserébe.
