Közeli rokonomnál - Apa - pár éve diagnosztizálták a cukorbetegséget. Az illető elég komolyan veszi a dolgot, félévente kontrollra jár, rendesen szedi a gyógyszert (csak egyfélét kell), mindemellett pedig olyan kiegészítőket is beiktatott, amik a javát szolgálják. Ezeket a kiegészítőket közösen találtuk ki, és közösen vezettük be, nem titkosak, de hasznosak.

Véleményem szerint egy ilyen helyzetben nem szabad "egyedül hagyni" senkit sem. Nem várhatjuk el senkitől, hogy míg mindenki vígan eszi ami neki tetszik, addig ő szigorú diétát tartson. Időben észrevett cukorbetegségnél szerintem nincs is szükség szigorú diétára, csak pár racionális változtatásra, amiket következetesen be kell tartani, lehetőleg "csoportosan". Egyedül nem megy.

Közösségi lépés, hogy a családi étrend egy kicsit megváltozott. Például kevesebb tésztát eszünk, és bár én erősen tésztapárti vagyok, még nincsenek elvonási tüneteim. Több a főzelék, rizs, párolt zöldség de főleg a krumpli az asztalon. Húsban változás nincs.

Kenyér ügyben volt talán a legnagyobb fordulat, a szokásos fehér kenyér helyett rozsosat meg félbarnát veszünk. A félbarnát rajta kívül mindenki eszi, ellenben a rozsosat mi is fogyasztjuk. A biztonság és a tartalék kedvéért mindig van legalább egy fél kilós rozsos a fagyasztóban. Vettünk egy kenyérsütő gépet is, majd egy évig csak házi kenyeret ettünk, mindenféle magokkal, de történt egy eddig nem kielemzett valami, ami miatt sorban hat kenyér nem sikerült, így visszatértünk a bolti kenyérhez. A gép sem veszett kárba, nagyon jól dagaszt azóta is, például pizza alá. A boltban nem veszünk magos kenyeret, mert magonként kábé plusz 5 forint az ára, de az itthon készültbe lenmag illetve napraforgómag szinte mindig került.

A süteményről sem kellett lemondani senkinek. Rutinos süteménykészítő lévén nem okozott gondot a kísérletezés, még a legelrontottabb se maradt a tálcán túl sokáig. Szerencsére hamar rátaláltunk a szorbimid nevű anyagra, szakrendelésen írják fel, vagy a nagyobb boltokban is kapható (ekkor drágább mint a patikában). Szorbimiddal ugyanúgy lehet süteményt készíteni mint ha cukorral lenne, annyi az eltérés, hogy kicsit hamarabb sül meg és kicsit fakóbb meg talán laponyább a tészta, de semmi más. Ízre ugyanolyan finom, mellékíz nincs. Azt hogy gyorsabban romlik-e a süti, nos, azt még nem tudom, mert általában nincs rá ideje. A szorbimid mennyiségre egyenértékű a cukorral, szoktam felesbe is használni. Tehető ezen kívül pudingba (!!) turmixba, akármibe. Ha valamibe nem teszek, mert mindenbe mégsem lehet, akkor szólok az illetékesnek, hogy ebben csak cukor van. Néha persze bűnöz és eszik ezekből is.

Lekvárról mint olyanról sem kellett lemondani. Régóta magunk készítjük, nagyüzemben, gyümölcsönként 10 kiló a minimum. Azelőtt sem vettünk a boltban, a házi jobb, finomabb és nem is drágább. Elkészítése pedig családi esemény, senki sem érzi áldozatnak hogy iksz órát pucol, kavargat, mosogat vagy tölt. A lekvár készítése a cukor hozzáadásáig ugyanúgy halad, mint eddig. Ennél a pontnál azonban az egyik lábasba édesítőszer kerül, a folyékony fajtából. Előbb ezt töltjük üvegekbe, a másik a cukorral még vígan vár a sorára a tűzön. Üvegbe töltés után elkülönítve hül az üveg, majd az üveg feliratára egy trükkös D betű kerül. D mint diabetikus. A cukorral készült lekvárt nem jelöljük külön, mert minek.

A szörp ügye is megoldódott, kíváló diabetikus bodzaszörpöt készítek. Már vannak vevők is, tavaly 20 litert értékesítettem különböző csatornákon keresztül. Rendelhető...

A közösségi rész mellett van pár dolog, amit Apa egyedül csinál. Talán a legfontosabb, hogy minden este vacsora után egy órával megméri a cukrát. Ha túl magasnak találja (vacsorától függő mozgó érték), akkor megy és sétál egyet. Ez azt jelenti, hogy akár esik, akár fúj vagy havazik, fogja a kabátját és a mobilját és lesétál a városba majd vissza. Ez kb 20 percet vesz igénybe. Nem andalog, hanem komolyabb tempóban megy le és jön föl a "hegyre". Ha nincs lehetőség kint sétálgatni (mínusz száz fok vagy valami hasonló), akkor a lépcsőn tölt el 20 percet vagy ha nem itthon sétál, akkor a 10 emeletes lépcsőházban tesz két fordulót. Persze nem lifttel. Ennek az akciónak meglehetősen jótékony hatása van, a vércukor egy egészséges ember evés utáni értékére csökken le. Így nyugodan fekszik le aludni. Annyira megszokta már a sétát, hogy mérés nélkül is csinálja. Nem is emlékszem, hogy mikor nem sétált utoljára. Talán amikor egész nap fát vágott.

Önálló akciója, hogy minden nap vacsora után megeszik egy almát vagy egy narancsot. Vagy többet. Gyakran csatlakozunk mi is hozzá, ettől szintén családi a dolog.

Rágcsálni sósmogyorót szokott. Ha csokit kíván akkor vannak nagyon finom diabetikus csokik vagy fekete csokik, de ez nem túl jellemző nála. És ugye ott a süti is.

A gyógyszer mellett vagy halolajat vagy krómot szed, kúraszerűen, felváltva. A kúraszerűség kulcsszó, fontos, hogy egyiket sem szedi nonstop. A króm a cukor sejtekbe jutását segíti, a halolajban omega3 van, ez amúgy is egészséges, az ereknek fontos.

Ha belegondolunk, a fentiek egyáltalán nem megerőltetők senkinek. Sem a család, sem a beteg nem érzi úgy, hogy ki lenne rekesztve vagy valami hatalmas áldozatot kellene hoznia a másik érdekében. Pénzben sem megterhelő, nem nagy összeg az elfogyasztott gyümölcs, króm, halolaj, rozsos kenyér, stb. Cserébe viszont nem kellett a gyógyszer adagolásán már évek óta változtatni, ez nagy dolog. Ezen kívül nincs látásromlás, nincs vizesedés, nincs egyéb negatív követezmény, nincs semmi gond, csak rendszeres dícséret az orvostól.

Hogy egy ismert személyt idézzek: ezaz, megcsináltuk!