Rögtön azzal kezdem, hogy tisztelet a kivételnek. És azzal folytatom, hogy van egy munkatársam, nevezzük Tominak. Tomiról azt kell tudni, hogy gyúr de nagyon, e szerint él és táplálkozik, és szerintem néha rásegít a dologra egy kis szintetikussal is. Legalábbis nem fogja nekem megmagyarázni senki sem, hogy ez mind természetes ami rajta van. Messziről nézve kicsit olyan mint Johnny Bravo a kártúnnetvörkön. Nem arra gondolok, hogy szép szőke, nagy szemüvege van, jó a sérója és jó a dumája (mert amúgy egyik sem), hanem hogy olyan alakja van mint egy élére állított macisajtnak. Mitha cseppet aránytalanul terhelné a testét, hatalmas vállak meg karok, relatíve pálcikalábakkal megspékelve.
Tomi kedvenc szokása, hogy úgy ül a teremben, hogy mindenki jól láthassa őt. Tényleg, amikor belépek a terembe az első ami szembeköszön az Tomi és a hatalmas teste. Ezzel párhuzamosan mintegy felügyeli a légteret is, ha valami történik vagy akárcsak megmozdul, arról ő azonnal értesül, és ha új kolléga érkezik (mert kezdődik a műszakja), akkor általában ő veszi észre először. Persze ha valamelyik nap gyúrni volt, akkor arról mindenki értesül, akár akar akár nem, ugyanis ilyenkor is mint általában nagyban feszít, csak éppen fogdossa meg simogatja a karját és szemmel láthatóan nagyon szenved: arcokat vág, néha nyög, és mondogatja, hogy jaaaj de izomlázam van.
Lehet, hogy én vagyok a butus és nem értem, de mi abban az élvezet ha mindened, pontosítok, a karod és a hátad fáj vagy két napig, heti többször is? Attól nem lesz nagyobb a mozgatott testrész, max a rád háruló figyelem. És az is csak első pár alkalommal, mert egy idő után már senki sem sajnálkozik hanem finoman félrefordul és mosolyog :)
Egyik nap amikor szenvedő ábrázattal ült a helyén, javasoltam neki, hogy talán nem kéne úgy megerőltetnie magát, hogy minden alkalommal izomlázzal végződjön az edzés. Tomi, mintegy érezvén, hogy a testedzéséről van alkalma beszélni, gyorsan hozzám gurult a székével, és elkezdett magyarázni. Arra nem emlékszem, hogy pontosan mit mondott, de a lényege az volt, hogy neki más az izomláz mint a többi embernek, mert neki csak akkor van izomláza, ha már az izomrostok is megszakadtak. Óvatos ellenkezésemre tovább folytatta, hogy ez pedig azért nagyszerű, mármint az izmok szakadása, mert amikor ez gyógyul, nos, képzeljem el, akkor nő az izom! Ebben a pillanatban meg az én cérnám szakadt el, és elmagyaráztam neki, hogy ezzel a baromsággal mást etessen, mert ez úgy marhaság ahogy van. Egyrész nem az az izomláz ha szakadnak a rostok, másrészt az nem jó ha szakadnak a rostok, és különben is, harmadrészt, bioszt tanulok, nem veszem be. Lehet, hogy ez csajozásra jó duma, de engem nem győz meg, és nem is fog. Búsuló fejjel gurult vissza dolgozni, a többiek azóta is emlegetik, hogy jól leszóltam pedig szegény milyen lelkes volt :)
Az eset után egy héttel kiugróan nagy körmérettel és óriási, szinte nyögve keringő erekkel találkoztam szembe. Mivel nem dolgozom a hét minden napján amikor ő, nagy meglepetést okozott a látvány. Egy újabb héttel később nem bírtam a dolgot...
- Te Tomi, mondd, mitől ment össze így a kezed? - kezdtem mintegy spontán a dolgot, tényleg nem volt tervezett akció.
- Hogy miii? Ezt hogy érted? - kérdezte meglepetten és jó hangosan, a karját tapogatva.
- Mondom összement a kezed, legalábbis a múlt héten még vastagabb volt a karod, hogy lehet ez? - ekkor már a fél csapat minket figyelt.
- Hááát, mert sokat ettem, és mert... öööö... mert sokat szexelek! - jött a frappáns válasz. de rajtam ezzel nem fog ki, pirulás nélkül
- Aha, és a szexnek mi köze ehhez?
- Hát mert... mert... ha felül vagyok akkor támaszkodom. - na ekkor már az egész csoport mereven a gépét nézte, és próbált nem hangosan röhögni. kiváltképp a vezető fészkelődött, ő volt hozzánk a legközelebb.
- Na és?
- Ha támaszkodom akkor fáradok és attól van ez. - egyáltalán nem értem még ma sem, hogy mi az összefüggés a támaszkodás a fáradás és a karkörméret csökkenés között, de ha felhozta a témát, hát legyen neki:
- Akkor ez egyszerű, legyen a lány is fölül. Akkor te sem fáradsz el, és a lánynak is jó izmos combja lesz.
- Hátttöööö, az nem jó. Én szeretek felül lenni. Tényleg. - Tamásunk még mindig nem vette, amit már mindenki más, hogy hatalmas szivatás áldozata...
- És Tomi, mondd csak szerinted 20 év múlva le tudsz majd tépni négy fűszálat?
- Simán, negyvenet is!
- És most ki tudnál ásni egy göndröt?
- Gödröt, azt meg minek?
- Csak úgy kérdezem, lehet egy hosszabb árok is helyette.
- Aha, viccelsz? 50 kilóval guggolok, szerinted? Menne simán. - az 50 kilóban nem vagyok biztos, lehet, hogy 60 vagy 70 kiló volt.
- Szerintem semmi köze a kettőnek egymáshoz - folytattam volna, de itt megmentette Tomit egy társa, és elvonszolta ebédelni. nem sikerült azonnal elterelni a figyelmét a srácnak, mert az ajtóból még visszakérdezett, hogy
- Mekkora gödröt szeretnél? - ahogy eltűntek az ajtó mögül, a hangulat felpezsgett. én gyorsan mondtam a főnöknek, aki szintén gyúr, hogy ez nem a gyúrás ellen van, hanem a Tominak szólt. mondta, megérti, és széles vigyorral fordult vissza a gépéhez. és még nincs vége! kb 15 perc múlva Tomi visszajött az evészetből, és feltette a történetre a koronát:
- Tudodmit, nem ások én gödröt, hanem majd jól lefizetek egy csövest, az majd kiássa...
Ez az eset több mint egy hónapja történt, de mind a mai napig emlegetik a munkatársak, néha-néha felnevetve vagy virtuálisan vállonveregetve engem. Szegény Tomi, meg szerintem mind a mai napig nem vágja, mi történt és miért kérdeztem ekkora marhaságokat tőle :)
Tisztelet a kivételnek!
